Egynapos Sebészeti Központ
Dr. Iszlai Zoltán

Dr. Iszlai Zoltán

Fül-, orr-, gégegyógyászat

Szakterület

Szolgáltatás

június 08 - június 14

Időpontfoglaláshoz válasszon szakterületet és vizsgálatot!

Dr. Iszlai Zoltán vagyok, 1988-ban születtem Székelyudvarhelyen. Középiskolai tanulmányaimat a Székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban végeztem, természettudomány szakon. 2007-ben sikeresen felvételt nyertem kémia tantárgyból a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Általános Orvosi Karának térítésmentes helyére, melyet 6 éven keresztül változatlanul megtartottam. Egyetemi tanulmányaim alatt számos tudományos diákköri konferencián, mint előadó, társszerző, illetve hallgató vettem részt. Előadásaim fül-, orr-, gégegyógyászat, ortopédia illetve kardiológia témakörökből készültek. A 2011-es, Budapesten szervezett Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferencián 2. helyet nyertem el, mint előadó. Számos rendezvény, konferencia szervezésének lebonyolításában vettem részt, mint aktív diákszövetségi tag (MMDSZ). 2013-ban sikeresen fejeztem be egyetemi tanulmányaimat, diplomamunkámat Fül,-orr,-gégegyógyászatból írtam. 2014-ben kezdtem el dolgozni a B.A.Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Fül, -orr, -gégészeti és Fej,-Nyaksebészeti Osztályán mint rezidens majd szakorvos jelölt. Képzőhelyemnek a Szegedi Szent-György Albert Orvostudomány Egyetemet választottam. 5 éves képzésem alatt nemzetközi, illetve országos konferenciákon legfőképp, mint előadó vettem részt. Számos közlemény, referátum illetve esetbemutatás kötődik a nevemhez. Lektorált könyvfejezettel rendelkezem. Tagja vagyok a Magyar Fül,-Orr,-Gége és Fej,-Nyaksebész Orvosok Egyesületének. Stapes fixációban szenvedő betegek posztoperatív kérdőíveit, műtét előtti illetve utáni képalkotó eredményeinek összehasonlítását, ezekből származó adatokat mind a mai napig frissítem. COVID-19 járvány alatt, teljes gégeeltávolított betegek kilélegzett levegőjének termometriai szoftveres vizsgálatát különböző védőeszközök mellett tanulmányozzuk a Miskolci Egyetem Energetikai és Vegyipari Gépészeti Intézet Áramlás- és Hőtechnikai Gépek Intézeti Tanszék munkatársával. Osztályos orvosként a szeptikus és posztoperatív őrző-, majd mint az osztályos kódolásért felelős orvos lettem kinevezve. 2018.12.01.-től folyamatos szakmai képviselője vagyok a minden héten tartandó Fej-, nyaki Onkológiai Bizottságnak. Jelenleg több mint 2000 műtét kötődik a nevemhez, mint operatőr, és mint asszisztens több mint 450 beavatkozásban vettem részt. 2019-ben sikeres szakvizsgát szereztem Fül-, Orr-, Gégegyógyászatból, ezt követően adjunktusi kinevezésben részesültem a BAZ. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház által. A Pécsi Tudományegyetem PhD. iskolájában doktori képzésem 2021. januárjától indult el. 2022-ben osztályvezető helyettesnek léptettek elő, majd magánellátásban kezdtem el munkámat. 2023-ban sikeres ráépített szakvizsgát szereztem audiológiából. 2024-ben a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karon kisklinikumi szakismeretek formájában Fül-,Orr-, Gégészet tantárgyat oktatok. 2025-ben Szent-Györgyi Albet Orvosi Díj-ra jelöltek. Céljaim közé tartoznak a tudományos munkám, illetve műtéti palettám bővítése, fej-, nyaki onkológiai tevékenységem folytatása, továbbá nagyobb hangsúlyt szeretnék helyezni a gyermek-, lletve felnőtt halláscsökkent betegek kiszűrésére és ellátására. Két fiúgyermek boldog apja vagyok.