Iszlai Zoltán vagyok, 1988-ban születtem Székelyudvarhelyen, Romániában. Középiskolai tanulmányaimat a Székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban végeztem természettudomány szakon.
2007-ben sikeresen felvételt nyertem kémia tantárgyból a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Általános Orvosi Karának térítésmentes helyére, melyet 6 éven keresztül változatlanul megtartottam.
Egyetemi tanulmányaim alatt számos tudományos diákköri konferencián minte előadó, társszerző illetve hallgató vettem részt. Előadásaim fül,-orr,-gégegyógyászat, ortopédia illetve kardiológia témakörökből készültek.
A 2011-es, Budapesten szervezett Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferencián 2. helyet nyertem el, mint előadó. Számos rendezvény, konferencia szervezésének lebonyolításában vettem részt mint aktív diákszövetségi tag (MMDSZ).
2013-ban sikeresen fejeztem be egyetemi tanulmányaimat, diplomamunkámat Fül,-orr,-gégegyógyászatból írtam.
2014-ben kezdtem el dolgozni a B.A.Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Fül,-orr,-gégészeti és Fej,-Nyaksebészeti Osztályán mint rezidens majd szakorvos jelölt. Képzőhelyemnek a Szegedi Szent- György Albert Orvostudomány Egyetemet választottam.
5 éves képzésem alatt nemzetközi illetve országos konferenciákon legfőképp mint előadó vettem részt. Számos közlemény, referátum illetve esetbemutatás kötődik a nevemhez. Tagja vagyok a Magyar Fül,-Orr,-Gége és Fej,-Nyaksebész Orvosok Egyesületének. Stapes fixációban szenvedő betegek posztoperatív kérdőíveit, műtét előtti illetve utáni képalkotó eredményeinek összehasonlítását, ezekből származó adatokat mind a mai napig frissítem.
Osztályos orvosként a szeptikus és posztoperatív őrző-, majd mint a kódolásért felelős orvos lettem kinevezve, melyet jelenleg is gyakorlok. Jelenleg több mint 960 műtét kötődik a nevemhez mint operatőr, mint asszisztens több mint 280 műtétben vettem részt.
2019-ben sikeres szakvizsgát tettem Fül,-orr,-gégegyógyászatból, ezt követően megyei kórház adjunktusi kinevezésemet kaptam a BAZ. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház által.
Céljaim közé tartozik a tudományos munkám bővítése, PhD. képzésbe történő beiratkozás, műtéti palettám bővítése, kódolási tevékenységem folytatása.
Idegennyelvekből angol középfokú illetve román felsőfokú vizsgával rendelkezem.
Publikációk:
Hirtelen halláscsökkenés kétoldali stapedotomia után. Iszlai Zoltán dr., Karosi Tamás dr., Otorhinolaryngologia Hungarica, 2016. 62. évfolyam 4. szám. Autóbaleset során elszenvedett kettős mandibulatörés, illetve kiterjedt nyaki lágyrész-sérülés komplex ellátása – Esetbemutatás. Iszlai Zoltán dr., Szakács Gábor dr., Karosi Tamás dr., Otorhinolaryngologia Hungarica, 2017. 63. évfolyam 2. szám.
Glomus vagale kivizsgálása és ellátása: esetbemutatás. Iszlai Zoltán dr., Szövördi Éva dr., Karosi Tamás dr., Orvosi Hetilap 160 (34). pp. 1358-1362. Lektorálás alatti publikálció: Az orbita idegentestek műtéti megoldása: kettős esetbemutatás. Iszlai Zoltán dr., Lakatos Gábor dr., Sárkány Péter dr., Karosi Tamás dr., Orvosi Hetilap
Lektorált könyvfejezet: Hirtelen halláscsökkenés kétoldali stapedotomia után. dr. Karosi Tamás, dr. Iszlai Zoltán. (A fej-nyak régió betegségeinek interdiszciplináris bemutatása, dr. Oláh Csaba, dr. Karosi Tamás, 2016, Brain-Med Kft. Miskolc.)
Belföldi előadások: Hirtelen halláscsökkenés kétoldali stapedotomia után. Fiatal Fül,-Orr,- Gégészek Fóruma, Pécs, 2016.01.08. – 2016.01.09.
A belsőfül vérellátása és anatómiája. A vér – belsőfül gát. RIO Szimpózium, Miskolc, 2016. 03.04.
Stapes fixációban szenvedő betegeink pre,-és posztoperatív vizsgálatainak, valamint tinnitus handicap kérdőíveinek összehasonlító elemzése. Nemzeti Fül-,orr-,-gégészeti és Fej,-nyaksebészeti Kongresszus, Szeged, 2016.10.06. – 2016.10.09.
Nemzetközi előadások:
Comparison of pre,-and postoperative diagnostics and tinnitus handicap questionnaire in our patients diagnosed with stapes fixations. Donaugesellschaft Der Oto-Rhino-Laryngologie, Krems, Ausztria, 2018.06.20.- 2018.06.23.
Referátumok:
Fül,-orr,-gégészeti elváltozások terhesség alatt és azok kezelése. dr. Iszlai Zoltán (B.A.Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Fül,-orr,- gége és Fej,-nyaksebészeti Osztály, 2014, Miskolc.) A CBCT non-dentális alkalmazása, dr. Iszlai Zoltán (B.A.Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Fül,-orr,-gége és Fej,-nyaksebészeti Osztály, 2016, Miskolc.)
Pajzsmirigyműtétekkel szerzett tapasztalataink, dr. Iszlai Zoltán (B.A.Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Fül,-orr,-gége és Fej,- nyaksebészeti Osztály 2017, Miskolc.)
Gyermekkori otitisek – előadás gyermekgyógyászoknak. dr. Iszlai Zoltán (B.A.Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, GYEK., 2018, Miskolc.)
A nervus facialis anatómiája, parézise, plégiája. dr. Iszlai Zoltán (B.A.Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Fül,-orr,-gége és Fej,- nyaksebészeti Osztály 2018, Miskolc.)
CBCT szerepe a fül,-orr,-gégészetben, dr. Iszlai Zoltán (B.A.Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Fül,-orr,-gége és Fej,- nyaksebészeti Osztály 2019, Miskolc.)
QOL tinnitus kérdőív szerepe és alkalmazása Osztályunkon, dr. Iszlai Zoltán (B.A.Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Fül,-orr,-gége és Fej,-nyaksebészeti Osztály 2019, Miskolc.)
Képzések:
Magyar Fül,-Orr,-Gége és Fej,-Nyaksebész Orvosok Egyesülete 43. Továbbképző Tanfolyam. 2014. Balatontapolca. Szegedi Rhinológiai Napok (Rhinodays Szeged III.) –elméleti és bonctermi gyakorlat. 2015. Szeged.
Fiatal Fül,-orr,-gégészek Fóruma, 2016. Pécs.
Rheumatológia-immunológia-otológia szimpózium (RIO-I), 2016, Miskolc. XI. Szombathelyi FESS Tanfolyam. Az endoszkópos orrmelléküreg sebészet elméleti és gyakorlati kérdései. –elméleti és bonctermi gyakorlat. 2016. Szombathely.
Magyar Fül,-Orr,-Gége és Fej,-Nyaksebész Orvosok Egyesülete 44. Továbbképző Tanfolyam. 2016. Szeged.
Szemelvények a Pécsi Klinika műtéti portfóliójából. 2016. Pécs. Lézer sebészet kurzus. 2017. Miskolc.
Endoscopic ear surgery. 2017. Pécs.
Haladó pajzsmirigyebészet, cadaver training. – elméleti és bonctermi gyakorlat. 2018. Székesfehérvár.
Allergológia és klinikai immunológia. 2018. Budapest.
Sziklacsont kurzus. 2020. Pécs.
MIT ÉRTÜNK ÁLTALÁNOS LABORVIZSGÁLATON?
Az egészségügyben elterjedt szóhasználat – általános laborvizsgálat – nem mindenki számára egyértelmű. Szeretnénk az alábbiakban pár mondatban érthetőbbé tenni mindenki számára, hogy mit is jelentenek az egyszerűbb laborvizsgálatok. Az általános labor egy olyan átfogó vér-, és vizeletvizsgálat, mely szerveinkről ad/adhat felvilágosítást.
MÁJFUNKCIÓ:
Mit mutat?
Májfunkciós vizsgálatok esetén vérfertőzések (hepatitis, mononucle-osis, stb.), gyógyszer vagy alkohol okozta májkárosodás, daganatos betegség mutatható ki.
Máj feladata
A máj szerepet játszik a méregtelenítésben, szénhidrát-, fehérje- és zsíranyagcserében. A májsejtek jól regenerálódnak, de ha sokáig fennáll a májkárosító hatás, a folyamat vissza-fordíthatatlanná válik.
VESEFUNKCIÓ:
Vese feladata:
A vesék feladata elsősorban a só- és vízháztartás illetve az anyag-cserefolyamatok szabályozása, továbbá a vizelet előállítása. A vese-funkció vizsgálata során a mért értékek egymáshoz való vIszonyát kell nézni. Súlyos vesekárosodásnál többszörösére emelkedhet a Karbamid és Kreatinin értéke, de a Karbamid szintje lehet magasabb túlzott fehérje bevitel vagy gyomorvérzés esetén is.
ZSÍRANYAGCSERE:
Mit mutat?
Ezek a klasszikus vérzsírok, amelyeket mérni szoktunk egy általános labor alkalmával. Mindenki számára ismert, hogy a magas vérzsírok rizikófaktorai a szív- és érrendszeri megbetegedéseknek.
A Koleszterin értéke általában örökölhető, míg a Trigliceridet jelentősen befolyásolja az étrendünk.
A HDL koleszterin a köznyelvben a jó vagy az ún. “védő“ koleszterin, melynek értéke ha magasabb, az esély a fent említett betegségek kialakulására kisebb lesz. Az LDL avagy a “rossz“ koleszterin lerakódhat az erek falára, ún. plakkokat létrehozva ezáltal, melyek az érszűkületért felelősek. Ilyen állapotban jóval nagyobb az esélye egy infarktusnak vagy agyvérzésnek.
Léteznek speciális vizsgálatok, melyekkel pontosabban meg tudjuk határozni a betegségek kockázatát, ezek azonban nem tartoznak a klasszikus TB-s ellátáshoz.
Ilyen vizsgálat példul a Lipoprotein öröklött rizikófaktor értékének kimutatása, mely az előzőekkel szemben étkezéssel nem befolyásolható és szerepet játszik a szívinfarktus és a koronária betegségek kialakulásában.
VÉRCUKOR: Mind alacsony, mind magas értéke komoly tüneteket okozhat.
HUGYSAV
Mit mutat?
Purin vegyületek lebontásából származó végtermék. A purin vegyületek a táplálékkal fehérje formájában jutnak az emésztőrendszerbe. Az emésztés folyamata során a bekerült fehérje nagy része húgysavvá alakul és a keringésbe kerül. Így például aki sok húst eszik, annál magasabb a purin szintje a vérben. Túlzott alkoholfogyasztás esetén is magasabb lehet az eredmény. Ennek oka, hogy az alkohol gátolja a húgysav szintézist, így azok kristályok formájában lerakódnak az ízületekben és fájdalmassá teszik azokat.
Ugyanez a helyzet a köszvény betegségben szenvedőknél is. Ezen kívül bizonyos szövetszéteséseknél, vérképzőrendszeri betegségekben, ólommérgezésben is emelkedhet. A húgysav felhalmozódhat a vesékben és vesekövet is okozhat.
SÜLLYEDÉS
Mit mutat?
Valamikor igen kedvelt vizsgálat volt a gyulladások, fertőzések kimutatására. Manapság azonban sokkal specifikusabb vizsgálatok vannak erre a célra, például:
CRP, melynek előnye, hogy csak a fennállló gyulladás esetén emelkedett. Abban a pillanatban, hogy megszűnt a probléma, visszahúzódik normál szintre. Ezzel szemben a süllyedés akár hónapokig is eltérést mutathat, holott az már rég nem indokolt. Mivel értéke számtalan betegségben lehet magasabb, nem tekinthető specifikus vizsgálatnak. Előnye azonban, hogy CRP-nél egyszerűbben, olcsóbban meghatározható.
FEHÉRVÉRSEJT:
Mit mutat?
az immunrendszer sejtjei, amelyek megvédik a testünket a fertőző betegségektől és az idegen anyagoktól. A fehérvérsejtek az egész testben megtalálhatók a vérben és a nyirokrendszerben is.
Szintje emelkedik:
Szintje csökken:
Különböző fehérvérsejtek vannak, melyek százalékos eloszlása a fehérvésejt számmal együtt értékelve akár kész diagnózissal is szolgálhat az orvosnak. A fehérvérsejtek csoportjába tartoznak a
VÖRÖSVÉRSEJTEK és paramétereik:
Mit mutat?
A képzésüket stimuláló hormon az eritropoetin, mely a vesében termelődik, így vesekárosodásnál szinte törvényszerű a vörösvérsejtek csökkenése. Ezáltal akár súlyos vérszegénység is kialakulhat.
Számuk:
A vörösvértestek szállítják az oxigént és szerepük van a széndioxid szállításában is.
Emelkedett értéke
Hemoglobin: A hemoglobin a vér festékanyaga, mely a vörös vértestekben található. Az oxigén a vérben a hemoglobinhoz kapcsolódva szállítódik a tüdőből a szövetek felé.
Mit mutat?
A vizsgálat a hemoglobin mennyiségét méri a vérben.
Ha alacsony a hemoglobin szint:
legtöbbször vérszegénység, a csökkent vörösvértestszám következménye, melynek hátterében általában vérvesztés, vashiány, B12-vitamin, illetve folsav hiánya áll.
Ha a hemoglobinszint emelkedett:
lehet olyan állapotokban, mely a vörösvértestek koncentrációjának emelkedésével jár:
Hematokrit:
Mit mutat?
A hematokrit érték a vérben lévő szilárd véralkotók (vörösvértestek, fehérvérsejtek, vérlemezkék) aránya.
Trombocita:
Mit mutat?
A vérlemezkék a véralvadásban játszanak szerepet, a vérben keringve az érfal sérülése esetén összecsapódnak és betömik az érfalon kialakuló hámhiányt. Számuk csökkenése vérszegénységhez vezet.
Vas:
Mit mutat?
A vas a vér oxigénszállító fehérjéjének, a hemoglobinnak fontos alkotóeleme. Vashiány esetében vérszegénység alakul ki, a vér oxigénszállítási kapacitása csökken, mivel a vörösvértestek hemoglobin-tartalma és mérete kisebb a normálisnál.
A vérszegénység tünetei:
A vas lerakódik a máj és lép sejtjeiben és bár a lerakódások aránylag ártalmatlanok, hosszú idő után a máj- és szívizom károsodásához vezethetnek.
TELJES VIZELETVIZSGÁLAT:
Mit mutat?
Rutinszerű vizsgálat fertőzés, anyagcsere rendellenesség, vesebetegség felismerésére. Szerepel a kimutatásban:
ANDROSZTENDION
Mikor kell levenni: ciklus 3. napján
Normál értéke: 7-3.1 ng/ml
Mit mutat: Az androsztendion egy szteroid hormon. Klinikai jelentőségét adja az a tény, hogy gyakran emelkedik kóros szőrnövekedés (hirzutiZmus) és elférfiasodás (virilizmus) esetében.
dHEAS (dehydroepiandrosterone Sulfate)
Mikor kell levenni: ciklus 3. napján
Normál értéke: 35-430 ug/dl
Mit mutat: Egy mellékvese szteroid, gyenge androgén. Fontos szerepet játszik nőkben az abnormális szőrnövekedésben (hirzutizmus) és kopaszságban (alopecia), az akne, zsíros haj, vastag bőr kialakulásában. Nőknél a magas szint általában magas insulin és magas tesztoszteron szintet eredményez. Férfiaknál a csontok minőségét és a li-bidót befolyásolja.
Inzulin (éhgyomori)
Mikor kell levenni: 8-16 óra éhezés után
Normál értéke: <30 mIU/ml
Mit mutat: A normális szint önmagában nem informatív. Az 10-13 közötti érték enyhe inzulinrezisztencia jele, 13 fölött súlyosabb inzulin rezisztenciára utal. (PCO-s betegek)
Estradiol (ösztradiol) (E2)
Mikor kell levenni: ciklus 3. napján
Normál értéke: 25-75 pg/ml
Mit mutat: Az alsó értékek jobb stimulálhatóságot jeleznek. Abnormálisan magas szintek a 3. napon funkcionális cystára, vagy kimerülő petefészekre utalnak.
FSH (Follikulus Stimuláló Hormon)
Mikor kell levenni: ciklus 3. napján
Normál értéke: 3-20 mIU/ml
Mit mutat: Az FSH az ovárium stimulálhatóságát mutatja. Általában 6 alatt kiváló, 6-9 jó, 9-10 még megfelelő, 10-13 nehezen stimulálható, 13+ nagyon nehezen stimulál-ható. A PCO-s betegek kivizsgálásakor az FSH/LH arányt is nézik. Ez az arány nor-málisan kb. 1:1, ha az LH értéke magasabb, a PCO diagnózisa valószínű.
free T3 (Szabad Triiodothyronine)
Mikor kell levenni: ciklus 3. napján
Normál értéke: 1.4-4.4 pg/ml
Mit mutat: Néha a beteg pajzsmirigy nagyon sok T3-at termel, de normális mennyiségű T4-et. Éppen ezért a pajzsmirigy működésének alapos vizsgálatához hozzátartozik mindkét hormon szintjének mérése.
free T4 (Szabad Thyroxine)
Mikor kell levenni: ciklus 3. napján
Normál értéke: 8-2 ng/dl
Mit mutat: Alacsony szintje pajzsmirigy-betegségre utal vagy az agyalapi mirigy betegségére, amennyiben az nem termel elég TSH-t a megfelelő T4 szint eléréséhez.
17 OH progeszteron (17 hidroxiprogeszteron)
Mikor kell levenni: ciklus 21. napján
Normál értéke: 20-100 ng/dl vagy 0,4-3,4 nmol/l
Mit mutat: a 21. napon előkészíti a méh nyálkahártyáját a petesejt beágyazódásához, részt vesz a terhesség fenntartásában is.
A ciklus közepén a csúcs 100-250 ng/dl, lutealis fázisban 100-500 ng/dl Túlzott serdülőkori szőrösödés, androgén termelő daganatok, növekedési zavarok, pubertas praecox, adrenális hiperplázia (CAH szűrése)
Kortizol
Mikor kell levenni:
Normál értéke: 83-414 nmol/l
Mit mutat: A kortizol egy szteroid hormon, amit az emberi szervezet a mellékvesékből bocsát ki. Stressz hormonként is nevezik. Tartós leterheltség, folytonos stressz hatására a mellékvese kimerülhet, és megjelennek a
Kortizol hiány tünetei:
Nők esetében a Kortizol hiány a teherbeesés elmaradásához is vezethet.
LH (Luteinizáló Hormon)
Mikor kell levenni: ciklus 3. napján
Normál értéke: < 7 mIU/ml
Mit mutat: A normális LH szint nagyjából azonos az FSH-val. Ha az LH magasabb, mint az FSH, az PCO-ra utalhat.
Prolaktin
Mikor kell levenni: ciklus 3. és 21. napján
Normál értéke: < 24 ng/ml
Mit mutat: Az emelkedett prolaktin szint gátolja az ovulációt. A magas prolaktin szint hipofízis tumor veszélye miatt további kivizsgálást igényel. A PCO-s betegek egy részében is észlelhető hyperprolactinaemia.
Progeszteron (P4)
Mikor kell levenni: ciklus 3. és 21. napján
Normál értéke: < 1.5 ng/ml és ovuláció után 7 nappal, a ciklus 21-24. napján.
Mit mutat: A „tüszőérés fázisának” szintje. Emelkedett érték esetén a teherbeesés valószínűsége csökken. A progeszteron-vizsgálat az ovuláció meglétét bizonyítja.
rT3 (reverz T3)
Mikor kell levenni: free T3-mal együtt
Normál értéke: 0,15 – 0,50 nmol/l
Mit mutat: A rT3 anyagcsere szempontból inaktív hormon, de megvan az a képessége, hogy kötődik a T3 felvevő receptorokhoz. Ennek a reakciónak a következménye, hogy a T3 nem jut be a sejtekbe. Így az aktív hormon (T3) nélkül a sejtekben hiányállapot alakul ki. Ennek következtében pajzsmirigy alulműködési tünetek jelentkeznek.
SHBg (Sex Hormone Binding globulin)
Mikor kell levenni: ciklus 3. napján
Normál értéke: 18-114 nmol/l
Mit mutat: Emelkedett szintje a férfi nemi hormonok emelkedésére utalhat.
free Testosterone (szabad tesztoszteron)
Mikor kell levenni: ciklus 3. napján
Normál értéke: 7-3.6 pg/ml
Mit mutat: Ha egy nő szervezete túl sok tesztoszteront termel, akkor az átlagoshoz képest erősebb lehet a testszőrzete, szabálytalan lehet vagy hiányozhat a men-struációs ciklusa, és meddőség is előfordulhat nála.
TSH (Pajzsmirigy Serkentő Hormon)
Mikor kell levenni: ciklus 3. napján
Normál értéke: 0,3-4,2 mU/l
Mit mutat: A normális középérték a legtöbb laborban 1,7. Magas TSH alacsony vagy normális T4 szinttel kombinálva pajzsmirigy alulműködésre utal, ami befolyásolja a termékenységet.
Totál tesztoszteron
Mikor kell levenni: ciklus 3. napján
Normál értéke: 6-86 ng/dl
Mit mutat: A tesztoszteront a mellékvesék és a petefészkek termelik. 50 fölötti értéket a legtöbben már emelkedettnek tartanak.
Hétfő – Péntek: 07:45 – 08:00
(pénteken levett eredményekről, szombat 12.00-ig, vasárnap 12.00-ig nem érkezik meg az eredmény, akkor az info@erzsebetfurdo.hu e-mail címen érdeklődhet és információt kérhet.)
Délutáni időpontjainkról telefonon, illetve az online időpont foglalási felületen kaphat bővebb információt!
Kérésre kiszállási díj ellenében a helyszínen is tudunk szűrést biztosítani!
Információ Kérés munkanapokon 8-16 óra között: +36 20/410-6602
16 óra után 20:30-ig érdeklődni a 46 200 275 telefonszámon lehetséges.
Szűrés helyszíne
Fizetési feltételek
Fizetési lehetőségek
Szűrésre való jelentkezés
Beleegyező nyilatkozat letölthető itt: https://www.erzsebetfurdo.hu/wp-content/uploads/EF-Hozzajarulo-nyilatkozat-03.10..docx
Céges vagy csoportos szűrés esetén
Áraink
Szolgáltatás | Bruttó ár |
PCR szűrés /fő | 19.500 Ft |
Antigén nyalókás gyorsteszt / fő | 10.000 Ft |
Antigén gyorsteszt /fő(EU szabványnak megfelelő teszt) | 11.000 Ft |
Idegen nyelvű lelet /db | angol (GBR), német (DEU)/ Díjmentes |
ÁRAK BRUTTÓ ÁRAK, MELYEK 0% ÁFA-T TARTALMAZNAK.
A vizsgálat előtt 2-3 órával (csak a PCR és antigén gyorsteszt esetében):
Mintavétel módja
Eredmény